A föld a teknős hátán nyugszik
          (amerikai őslakos tanító mese)

Amikor még nem létezett a Föld, víz volt mindenhol, ameddig csak a szem ellátott. A vízben madarak éltek és egyéb állatok úszkáltak. Magasan, a felhők fölött volt az ég. Az égben egy gyönyörű hatalmas fa állt. A fa fehér gyökerei a négy szent égtáj felé nyúltak, és az ágain gyümölcsök és virágok nőttek.

Az égben az Ősi Főnök élt. Fiatal felesége éppen gyermeket várt, és az egyik éjjel álmában azt látta, hogy a Nagy Fa gyökereivel felfelé fordult. Reggel az álmot elmesélte a férjének.

A férfi csóválta a fejét, amikor meghallotta a felesége álmát. "Feleségem," - mondta - "gondot okoz nekem az álmod. Az álomból hatalmas erő sugárzik. Ha valaki ilyen álmot lát, annak az a dolga, hogy mindent megtegyen azért, hogy az álom valóra váljon. A Nagy Fát meg kell fordítani."

A főnök összehívta a fiatal férfiakat és azt mondta nekik, hogy meg kell fordítaniuk a fát. Azonban a fa gyökerei olyan mélyre nyúltak és olyan erősen kapaszkodtak, hogy a férfiak nem tudták megfordítani. Végül a Főnök ment oda a fához. Karjait a törzse köré fonta, térdeit behajlította, majd kiegyenesedett. Végül nekirugaszkodott, kifordította a fát, majd lefektette. Azon a helyen, ahol eddig a fa gyökerei mélyen az égbe kapaszkodtak, hatalmas lyuk tátongott. A főnök felesége odament a lyukhoz, föléhajolt és belenézett. A Nagy Fa egyik ágába kapaszkodott. Úgy tűnt neki, hogy messze lent lát valamit, ami úgy csillog, mint a víz. Még mélyebbre hajolt, hogy jobban lásson. Ekkor azonban elvesztette az egyensúlyát és beleesett a lyukba. Kicsúszott a kezéből a fa ága, amelybe eddig kapaszkodott. Csak egy marék mag maradt a kezében, és zuhant lefelé, lefelé, lefelé.

Mélyen lent a vízben néhány madár és egyéb állat észrevette, hogy mi történt.

"Valaki leesik hozzánk az égből." - mondta az egyik madár.

"Valahogy segítenünk kell neki." - szólt egy másik. Akkor felszállt két hattyú és a széles szárnyukkal elkapták az égből zuhanó asszonyt. Azután óvatosan a vízre tették, miközben a többi madár és állat figyelte őt.

"Ő nem olyan, mint mi," - mondta az egyik állat. "Nézzétek, nincsenek úszóhártyák az ujjai között. Nem hiszem, hogy tudna a vízben élni."

"Mit tegyünk akkor?" - kérdezte egy másik vízben élő állat.

"Én tudom." - mondta az egyik vízimadár. "Azt hallottam, hogy mélyen a víz alatt van egy Föld. Ha lemerülnénk és felhoznánk a Földet, az meg tudná tartani az asszonyt."

Tehát a madarak és a többi állat elhatározta, hogy valakinek fel kell hoznia a Földet. Egymás után mindegyik próbálkozott.

Valaki azt mondta, hogy először a Kacsa próbálja meg. A Kacsa mélyebbre és mélyebbre úszott. Azonban hiába merült mélyen a felszín alá, nem tudta elérni a víz fenekét, ezért visszajött. Ezután a Hód próbálkozott, ő még mélyebbre úszott, olyan mélyre, hogy ott már teljesen sötét volt, de ő sem tudta elérni a víz fenekét. Azután a Búvármadár próbálta meg. Nagyon sokáig úszott erős szárnyaival evezve, de neki sem sikerült felhoznia a Földet. Ekkor megszólalt egy vékony hang.

"Én felhozom a Földet, ha addig élek is."

Az állatok körülnéztek, hogy megtudják, ki szólt. Az apró Pézsmapatkány volt az. Lemerült, és úszott és úszott. Nem volt olyan erős és gyors, mint a többiek, de nagyon elszánt. Olyan mélyre úszott, ahol már teljesen sötét volt, de még egyre tovább merült. Már olyan mélyen járt, hogy úgy érezte, hogy a tüdeje mindjárt szétrobban, de még mindig tovább süllyedt. Végül, amikor már eszméletlen volt, kinyújtotta az egyik mancsát, megérintette a földet, mielőtt elindult a felszín felé, csaknem halottan.

Amikor felbukkant a felszínre, a többi állat először azt hitte, hogy neki sem sikrerült. Azután észrevették, hogy a jobb mancsát szorosan összecsukja.

"Felhozta a Földet," mondták a többiek. "De most hova tegyük?"

"Tegyétek az én hátamra," mondta egy mély hang. Ez az Óriás Teknős volt, aki éppen akkor merült föl a mélyből.

Az állatok odavitték a Pézsmapatkányt az Óriás Teknőshöz és rátették a mancsát a teknős hátára. Azóta van mintázat a Teknős hátán a Pézsmapatkány körmeinek nyomától. Egy kevés föld ráhullott a Teknős hátára. A Föld szinte azonnal elkezdett nőni és nőni, egészen addig, amíg az egész világgá nem dagadt.

Ekkor a két hattyú lehozta az Égi Asszonyt. Ő rálépett az új Földre, szétnyitotta a kezét és hagyta, hogy a kezéből a magok a csupasz talajra hulljanak. A magokból fák és fű nőtt ki. A Földön elkezdődött az élet.

A történet áldozatok sorát mutatja be, amelyek a földi élet keletkezéséhez vezettek. A főnök feleségének álmával kezdődik a történet, ezt a Nagy Fa kifordítása követi, amelynek magjai a földi élet forrását adják. A Pézsmapatkány olyan keményen próbálja elérni a víz fenekét, hogy ebbe majdnem belehal. Az elszántsága sikerre viszi a próbálkozását, míg a nála erősebbek és gyorsabbak nem járnak sikerrel. Az Óriás Teknős felajánlja a páncélját arra a célra, hogy megtartsa a Földet, és végül az élet, amelynek magvait a Nagy Főnök felesége hozta az új Földre, kivirágzik.